ezért járjunk múzeumba I.

félálomban hallom, hogy veri az ördög a feleségét az eső az ablakot, na mondom, a legjobb, ami történhet hétfő reggel - tudva, hogy a gyermeket majd kézben kell vinnem bölcsibe (hosszú, és nem érdekel titeket az oka, de így van, és kész.)

és tényleg, fél óra múlva (közbülső részek, mint  - de most miért nem akarsz enni, hagyd, hogy levegyem a pelenkát, na, legalább egy kekszet, de azt a pelenkát már ne vedd le, most miért nem jó az a body, jó, akkor keresek másikat, upsz, ez a nadrág nem ér be, hol a gumicsizmád, hozd ide az esőkabátot, ne húzd le a kabátod zippzárját, légy szíves, nem, nem viszünk 3 állatot, elég lesz a micimackó, na jó, azt a kicsit még hozhatod, ne törd bele a kekszet a szőnyegbe, köszönöm) indulunk a másfélévesemmel a bölcsibe.
csak a pontos beleérzés kedvéért: karomban az esőköpenyes, gumicsizmás gyerek, karjában két plüssállattal és keksszel (ne próbáljatok meggyőzni, hogy bármelyiket otthon hagyhattuk volna, mert nem. sok időt elvesztegettem ennek megpróbálásával, tudom, mit beszélek) és az esernyő. így megyünk a bölcsődébe. az eső szakad.
előttem 15 méterrel egy anyuka, szintén zenész: karján a gyerek, kezében esernyő.

ballagunk. én kissé hörgök is, de ez tény a történet szempontjából sokadlagos.

ekkor jobbról olyan vízpermetet kapunk, hogy alig ocsúdok. ki lehet az, aki ennyire szemét figyelmetlen, hogy egyszerre négy embert terít be, csak azért, hogy egy perccel korábban érjen oda (a piros lámpához) ? Teszek egy félfordulatot, ajkamat alig valami sóhaj hagyja el a jobb élet reményében, amit kívánok az érzelmi fogyatékos figyelmetlen embertársamnak, ha már ennyire jól megy sora, kapjon mellé valami jót is.

hát, például ezért érdemes múzeumba járni. 
nem (feltétlenül) azért, hogy az ember ne legyen érzéketlen kőbunkó, aki nem figyel másokra, hanem azért, hogy ha ilyenekkel találkozik, ne káromkodjon (a gyerek előtt). 

:D

lehet mondani

hogy a következőknek nincs sok köze a múzeumhoz (bizonyos szempontból ez az igazság, valóban)  - na de nézzük csak meg ezt az ötletet, és gondoljuk tovább. képzőművészet, kreativitás, csodálatos. 

egy blogban

minden van, minden, ami jó. Most például lesz itt egy recept, ami jajjdenagyon, különlegessége, hogy a Göcseji Falumúzeum Nemzetek Asztala rendezvényéről való, mégpedig a német résztvevők speciális desszertje. Nálunk sem ismeretlen, sőt.

Túrótorta

Tészta:

15 dkg            liszt

½ teáskanál     sütőpor

6,5 dgr            cukor

1                      kis tojás

6,5 dkg           margarin

Az összetevőket gyúrótésztává kell alakítani, majd ezzel egy zsírral bekent és liszttel megszórt kerek (26 cm átmérőjű) tepsit kibélelni és egy kicsi szélt körben kialakítani.A tésztát 20-25 percig 180-190 fokon tanácsos sütni.

A bevonathoz:

50 dkg            túró

12,5 dkg         cukor

1                      vaníliás cukor

1 narancs leve

1 citrom leve

1 cs. ill. 1 lap   zselantin

170 ml             víz vagy fehér bor

250 ml             tejszín

Reszelt mandula ízlés szerint

A túrót, a cukrot, a vaníliás cukrot és a narancs- és citromlevet alaposan össze kell keverni.

További teendők: 

A zselatint a felmelegített vízben ill. fehérborban feloldani. 

A mandulát és zselatint a túrós massza alá keverni. 

A kemény habbá vert tejszínt alákeverni.

A tésztalapra simítani és két órát a hűtőben hagyni kihűlni. 

Manduladarabokkal és meggyel vagy csokireszelékkel és meggyel díszíteni.

... ábrándos tekintettel, az életet nagyon szeretve elfogyasztani. Jó étvágyat!  :) 

porba életet

... avagy kísérlet a csodatevésre, így nem is tudom, hány év után. Sok víz lefolyt, amióta utoljára találkoztunk, váratlanul is ért ez a nagy pezsgés a múzeumban a hosszú tündérmogyorócukorborsó gyerekezés után, kapkodom a fejem, mennyi minden van itt. Egyszerre. Hogybírnakígyemberekélni. Szóval ezen a héten új életre kel a Göcseji Múzeum, mától meg is lehet tekinteni, milyen gyönyörű belső terek lettek itt, korszerűség, gyönyörűség mindenütt, új megjelenést kapott a Kisfaludi Strobl-gyűjtemény is példának okáért. (Nem lehet elégszer elmondani, hogy a zalai születésű, kétszeres Kossuth-díjas, nemzetközi szinten is a legelismertebb magyar szobrászművésznek SEHOL az országban nincs ilyen méretű állandó kiállítása.)

Na de.
Hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, Múzeumok Éjszakája lesz, éppen a nyári napforduló éjszakáján, nagyon profi :) - és nagyon jó programok várnak mindenkit.

részletek.

(Hobo érkezik és Jim Morrison-estet tart, hogy lehetne kihagyni?!)

Haiku

A zalai közgyűjtemények, valamint Máday Norbert kecskeméti és Fekete György keszthelyi magángyűjtő becses, az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot idéző dokumentumaiból, fegyvereiből, ábrázolásaiból, ereklyéiből nyílt kiállatás a Göcseji Múzeumban. Ismét elmerülhetünk a korszak felemelő és tragikus történetében. Ilyen emelkedett pillanatokban kíván az ember – időnként – verset olvasni. Régóta őrzöm (talán ajándéknak szántam valamikor), most került kezembe Emil Biela lengyel költő, prózaíró, irodalomtudós apró verseskötete. (Fordította, szerkesztette Zsille Gábor, Masszi Kiadó, Budapest, 2003.) A szerkesztő utószavában Faludy György tézisét, miszerint a szonett esetében tizennégy sorba gyömöszölünk hetven sort, és egyetlen fölös jelző mindent elront, a japán eredetű haiku dicséretére alkalmazza, mely tizenhét szótagba gyömöszöl hetven sort, lévén a tömörítés kifinomult művészete. (86. oldal) A kötet európaiul írt verseiből most hármat idézünk a Mint óezüstöt tisztogat és a Ki mások szívében lakik (36., 37., 67. oldal) című versciklusból.

HAMU AZ EMBER?

            A múzeumi

képek előtt a gyermek

még fiatalabb.

A VILÁG LEGKISEBB MÚZEUMA

            E csöpp ökölben

is dühök, forradalmak s

elfojtott kínok.

NÉHÁNY CSEPP SZABADSÁG

            Madárszárnyakról

            vízcseppek hullnak s szállnak

            a Nap házába.

„Nyugaton a helyzet változatlan”

 Üdvözöllek blogot kedvelő Olvasó! Nyugaton a helyzet valóban változatlan, (most mikor a klaviraturát mókolom nagy bőszen), a nyugati országrészben szakad a hó, a meteorológiai jelentés szerint vörös riasztás (hóhelyzet) van. Szűkebb régiónkban a Göcseji Múzeum házatáján mégis a déli oldal, azaz az

időszaki-kiállítás bejárata kizöldült. Sugallja a tavasz közeledtét? Nem (csak) erről van szó. Hanem, összehangolt lázas alkotó munka után befejeződtek új kiállításunk munkálatai, melynek címe:  

 ,, ..HAZÁNKAT HÍVEN SZERETTÜK..” , A szabadságharc ereklyéi.

No, ennek a kiállításnak keretén belül öltöztetődött „huszáros mentébe” bejáratunk.

A kiállítás szép lett, nívós lett, büszkék vagyunk és hisszük, hogy „15 évente meg kell rendezni egy „1848”-as témájú kiállítást”, mert emlékeznünk kell hőseinkre és méltó emléket állítani az utókornak, hogy leróhassák tiszteletüket. A kiállított tárgyak, fegyverek, korabeli iratok varázsa ráébreszti a látogatót,

hogy nem csak jó, de kell magyarnak lenni.

Népmesei fordulattal élve, aki nem hiszi, járjon utána! 

Egy kiállítás (készítés) képei.

Egy örömteli esemény…

Egy örömteli esemény megünneplésére kaptam meghívót a napokban: 100 esztendős Nagykanizsa város múzeuma. Ebből a 100 esztendőből én csupán ötöt, igaz, életem talán legmeghatározóbb éveit, töltöttem akkori falai között, az egykori  "Gutmann palotában", ma az Erzsébet tér 11-es számú házban. 1974 augusztusában 18 éves voltam, amikor Ördög Ferenc tanár úr javaslatára a múzeumba kerültem. 

Nagykanizsa, a megújult Szentháromság szobor részlete,
távolban a régi múzeumépület

Gyűjteménykezelőként dolgozhattam ott, de munkatársaimnak köszönhetően egy különös iskolába kerültem, talán egy túlságosan is védett, szeretetteli közösségbe. Nekik, és Kerecsényi Edit igazgató asszonynak köszönhetően megismerkedhettem a múzeumi munka minden területével, gyűjtéssel, leltározással, raktározással, kiállítások rendezésében segíthettem. Sose feledett élmény, amikor Temesvári Andor restaurátor, Edit néni egy ma már hihetetlen oldalkocsis Ural motorban, én hátul a magas, jobbra-balra ingó ülésen, a szőlőhegyek értékeit kutattuk fel. Sose feledem, amikor a Tücherték Magyar utcai házának udvarában, életemben először és utoljára, lovagolhattam vagy inkább kocoghattam egy széles hátú muraközi ló nyergében ülve; nem mellesleg a kovácsműhely szerszámait is megkaptuk ajándékként.

Egy feltétele volt múzeumi alkalmazásomnak: tanuljak meg gépelni, hogy a tárgyak leírókartonjait elkészíthessem. Egy hetem volt arra, hogy édesapám akkor modern, piros írógépén elsajátíthassam a gépelés tudományát.  Ennek szerény eredményét őrzi a múzeumban sok szépséghibás, ahogy Edit néni mondta, kishibás karton. Mert ő a hibákat mindig kicsinyítette, ezzel szemben nagyon tudott dicsérni. Példamutató szorgalma, lelkesedése, hatalmas tudása ösztönzően hatott az egykor pedagógusnak készülő fiatal lányra. A múzeumot, bár már 34 éve Zalaegerszegen élek és dolgozom (e város lakóit is szívembe zárva), máig otthonomnak tekintem és tekinthetem a kollégák kedvességének, a köztünk kialakult szakmai-baráti kapcsolatnak köszönhetően. 

A múzeum gyűjteménye a régi és mai munkatársak áldozatos munkája során, sok esetben nagylelkű ajándékokkal, valóságos kincsestárrá nőtt, kiállításai, foglalkozásai mindig maradandó élményt nyújtanak – ezzel sok barátot szerezve.

Kívánok minden jót, kollégáim nevében is az intézménynek, a munkatársaknak, kívánom a város lakóinak, a múzeumbatároknak, hogy nagykanizsaiként és zalaiként egyaránt  legyenek büszkék nagy múltú intézményükre.