... múzeumi mindennapokról mindenkinek

2011. augusztus 31., szerda

kettő az egyben,

azaz szívügyek, ha találkoznak.

Tegnap egyébként egy leendő elsőéves főiskolai csoport kért vezetést a falumúzeumban (mechatronika szak, vagy valami ilyesmi; szóval jobbára műszaki érdeklődésű 19 éves ifjak); akik ebből következően úgy '92 körül születhettek; hááát. Panaszom amúgy nem lehet: helyesek voltak, kedvesek és jólneveltek, olykor még szóba is álltak velem, ha kérdeztem, de látszott, hogy fényévekre van tőlük az elmúlt (két) század, pedig alapvetően alig néhány generációról beszélünk. Általában tudomásul veszem, hogy múlik az idő, és senki nem éli át ugyanazt, mint a szülei, de amikor azzal szembesülök, hogy tényleg ekkora a szakadék, mindig magamba szállok, hogy hogy lehet: szinte nem is ugyanazt a nyelvet beszéljük.

2011. augusztus 25., csütörtök

vendégkönyv? igen!

a magam részéről - bárhol is vagyok - mindig érdeklődéssel lapozom az összes vendégkönyvet, kiállításon, étteremben, szállodában. nem pontosan tudom, mit élvezek rajta, de bírom őket. úgy látszik, mások is.
Dr. Gráfik Imre remek tanulmánya a témában.

2011. augusztus 23., kedd

furdancs,

azaz egykori kézi, fúró, gép. Ez az, ami nem gyümölcsdaráló. A facebook-on sokan hozzászóltak, speciel engem nem engedett a rendszer, pedig próbáltam jelezni roppant elmésen a próbálkozóknak, hogy hideg, hideg, de most jól megmondom, amennyiben itt még van szavam. :) Elképesztő hőség van, és lesz a következő napokban, aki nem tud víz mellé menni, az látogasson skanzent, ott ugyanis hűvös van a pitvarokban és a fák alatt, és még a folyóparton is lehet lábat lógázni, kell ennél jobb ajánlat? :)

2011. augusztus 17., szerda

gyarapodás


ezekkel a tárgyakkal gyarapodott ma délelőtt a Göcseji Falumúzeum, kommentben várjuk a helyes megfejtéseket arra nézve, hogy mi az, ami nem gyümölcsdaráló?:)

szeretem






















a skanzent. és Horváth Gábor képeit.

Három nap múlva ünnep lesz: augusztus 20.-án 43 éves lesz az ország első szabadtéri néprajzi gyűjteménye, a zalaegerszegi falumúzeum. Ebből az alkalomból ismét színes programokkal várjuk a látogatókat, és természetesen lesz kenyérfesztivál is. Találkozzunk szombaton a zalai megyeszékhelyen, addig pedig tessék figyelni a Göcseji Múzeum facebook oldalát, mert hamarosan indul egy játék, ahol belépőt lehet nyerni.

2011. augusztus 15., hétfő

régóta

foglalkoztat a virtuális tér rejtélye: és nem csak abban az értelemben, hogy ki hány életet él meg a különböző internetes felületek segítségével, hogy szerez új barátokat, ismereteket a világhálón; roppantul tanulságos számomra az is, hogy ki mennyire lekövethető és a megadott adataival hogyan élnek (olykor vissza) közösségi oldalak, vagy hogyan használják az érdeklődési kört marketingesek... találtam egy rendkívül jó cikket. ami ma még nem feltétlenül néprajz, de holnap akár az is lehet.

"A Facebook több tízezer szerverében 2004 óta gyűlnek az adatok a regisztráltak életének minden digitálisan átadott mozzanatáról. És ne legyen kétségünk arról, hogy a többi közösségi rendszer a YouTube-tól, a Messengerig, szintén ment mindent, amit csak lehet."




2011. augusztus 12., péntek

végülis nyár

végülis Balaton

"ideje figyelmeztetni megtévelyedett honfitársainkat, ne a látszatból ítéljenek..."

:)

2011. augusztus 11., csütörtök

mielőtt csendben kimúlna

... ez a blog, mutatok egy másikat, amivel a jelek szerint ez már megtörtént. kár érte amúgy, pont a kedvenc korszakom. és mielőtt kommentek hadával borítanák szét az oldalt a kétkedők, nem, nem azért mert annyira szuper vagy követendő volt. a kötődés érzelmi: én a rendszerváltás előtt voltam gyerek, nyilván más fogalmaim vannak az életről úgy általában, mint annak, aki utána. de nincs ezzel baj: gyerekként a körülmények határozzák meg az életet, a felnőttek viszont már meghatározhatják a körülményeket.

ha már itt tartunk, remek játékra bukkantam, kár volna kihagyni.

2011. augusztus 4., csütörtök

utak

Írhatnék az általános (nehéz) helyzetről, amikor mindenki boldogulni akar, és egyre kétségbeesettebb köröket fut magánszemély, közintézmény, bárki a talpon maradásért. Én a "történelem ismétli önmagát"-iskola híve vagyok, szóval azt gondolom, volt már ilyen nehéz. Máshogy nehéz, de legalább ennyire nehéz. És az emberek abból is felálltak, utána is kitalálták a folytatást, és éltek valahogy. Kötetnyi a hozzáfűznivaló ehhez, nyilván, de mindezt csak annak kapcsán mondom, hogy utak leginkább előrefelé vannak, szóval, ha például a falumúzeumok helyzetét/sorsát nézzük, lehet, hogy gyökeres lesz a változás. De szükséges, és ha akarjuk, hogy legyen hova vinni az unokákat is, akkor nincs választás.

2011. augusztus 1., hétfő

diplomán innen, túl

az interneten még munka közben is érdekes dolgokra bukkan az ember. néprajzosnak lenni jó :)