... múzeumi mindennapokról mindenkinek

2013. január 24., csütörtök

Egy örömteli esemény…



Egy örömteli esemény megünneplésére kaptam meghívót a napokban: 100 esztendős Nagykanizsa város múzeuma. Ebből a 100 esztendőből én csupán ötöt, igaz, életem talán legmeghatározóbb éveit, töltöttem akkori falai között, az egykori  "Gutmann palotában", ma az Erzsébet tér 11-es számú házban. 1974 augusztusában 18 éves voltam, amikor Ördög Ferenc tanár úr javaslatára a múzeumba kerültem. 

Nagykanizsa, a megújult Szentháromság szobor részlete,
távolban a régi múzeumépület
Gyűjteménykezelőként dolgozhattam ott, de munkatársaimnak köszönhetően egy különös iskolába kerültem, talán egy túlságosan is védett, szeretetteli közösségbe. Nekik, és Kerecsényi Edit igazgató asszonynak köszönhetően megismerkedhettem a múzeumi munka minden területével, gyűjtéssel, leltározással, raktározással, kiállítások rendezésében segíthettem. Sose feledett élmény, amikor Temesvári Andor restaurátor, Edit néni egy ma már hihetetlen oldalkocsis Ural motorban, én hátul a magas, jobbra-balra ingó ülésen, a szőlőhegyek értékeit kutattuk fel. Sose feledem, amikor a Tücherték Magyar utcai házának udvarában, életemben először és utoljára, lovagolhattam vagy inkább kocoghattam egy széles hátú muraközi ló nyergében ülve; nem mellesleg a kovácsműhely szerszámait is megkaptuk ajándékként.
Egy feltétele volt múzeumi alkalmazásomnak: tanuljak meg gépelni, hogy a tárgyak leírókartonjait elkészíthessem. Egy hetem volt arra, hogy édesapám akkor modern, piros írógépén elsajátíthassam a gépelés tudományát.  Ennek szerény eredményét őrzi a múzeumban sok szépséghibás, ahogy Edit néni mondta, kishibás karton. Mert ő a hibákat mindig kicsinyítette, ezzel szemben nagyon tudott dicsérni. Példamutató szorgalma, lelkesedése, hatalmas tudása ösztönzően hatott az egykor pedagógusnak készülő fiatal lányra. A múzeumot, bár már 34 éve Zalaegerszegen élek és dolgozom (e város lakóit is szívembe zárva), máig otthonomnak tekintem és tekinthetem a kollégák kedvességének, a köztünk kialakult szakmai-baráti kapcsolatnak köszönhetően. 
A múzeum gyűjteménye a régi és mai munkatársak áldozatos munkája során, sok esetben nagylelkű ajándékokkal, valóságos kincsestárrá nőtt, kiállításai, foglalkozásai mindig maradandó élményt nyújtanak – ezzel sok barátot szerezve.
Kívánok minden jót, kollégáim nevében is az intézménynek, a munkatársaknak, kívánom a város lakóinak, a múzeumbatároknak, hogy nagykanizsaiként és zalaiként egyaránt  legyenek büszkék nagy múltú intézményükre.