Egy örömteli esemény megünneplésére kaptam meghívót a
napokban: 100 esztendős Nagykanizsa város múzeuma. Ebből a 100 esztendőből én
csupán ötöt, igaz, életem talán legmeghatározóbb éveit, töltöttem akkori
falai között, az egykori "Gutmann palotában", ma az Erzsébet
tér 11-es számú házban. 1974 augusztusában 18 éves voltam, amikor Ördög Ferenc
tanár úr javaslatára a múzeumba kerültem.
 |
| Nagykanizsa, a megújult Szentháromság szobor részlete, távolban a régi múzeumépület |
Gyűjteménykezelőként dolgozhattam
ott, de munkatársaimnak köszönhetően egy különös iskolába kerültem, talán egy
túlságosan is védett, szeretetteli közösségbe. Nekik, és Kerecsényi Edit
igazgató asszonynak köszönhetően megismerkedhettem a múzeumi munka minden
területével, gyűjtéssel, leltározással, raktározással, kiállítások rendezésében
segíthettem. Sose feledett élmény, amikor Temesvári Andor restaurátor, Edit
néni egy ma már hihetetlen oldalkocsis Ural motorban, én hátul a magas, jobbra-balra
ingó ülésen, a szőlőhegyek értékeit kutattuk fel. Sose feledem, amikor a Tücherték
Magyar utcai házának udvarában, életemben először és utoljára, lovagolhattam
vagy inkább kocoghattam egy széles hátú muraközi ló nyergében ülve; nem
mellesleg a kovácsműhely szerszámait is megkaptuk ajándékként.
Egy feltétele volt múzeumi alkalmazásomnak: tanuljak meg
gépelni, hogy a tárgyak leírókartonjait elkészíthessem. Egy hetem volt arra,
hogy édesapám akkor modern, piros írógépén elsajátíthassam a gépelés
tudományát. Ennek szerény eredményét őrzi a múzeumban sok szépséghibás,
ahogy Edit néni mondta, kishibás karton. Mert ő a hibákat mindig kicsinyítette,
ezzel szemben nagyon tudott dicsérni. Példamutató szorgalma, lelkesedése,
hatalmas tudása ösztönzően hatott az egykor pedagógusnak készülő fiatal lányra.
A múzeumot, bár már 34 éve Zalaegerszegen élek és dolgozom (e város lakóit is
szívembe zárva), máig otthonomnak tekintem és tekinthetem a kollégák
kedvességének, a köztünk kialakult szakmai-baráti kapcsolatnak
köszönhetően.
A múzeum gyűjteménye a régi és mai munkatársak áldozatos
munkája során, sok esetben nagylelkű ajándékokkal, valóságos kincsestárrá nőtt,
kiállításai, foglalkozásai mindig maradandó élményt nyújtanak – ezzel sok
barátot szerezve.
Kívánok minden jót, kollégáim nevében is az intézménynek, a
munkatársaknak, kívánom a város lakóinak, a múzeumbatároknak, hogy nagykanizsaiként
és zalaiként egyaránt legyenek büszkék nagy múltú intézményükre.
