Gönczi Ferenc, és Göcsej. (Nem csak azért, mert idén 150 éve született.) Az egykori tanító 15 éven át évente egy hónapig járta gyalogosan ezt a tájat, és jegyezte, amit látott; életmódot, szokásokat, bármit. A leírásai majdnem 700 oldalra rúgnak, ez csak a monográfiára értendő, ami erről a 90 településről szól. Rengeteg helyen kifejezetten viccesen fogalmaz, és elgondolkoztató, hogy bizonyos tekintetben, emberi jellemben a kutatás óta eltelt 100 évben mi sem változott. ("Már ezen a vidéken úgy van, hogy ha idegen úr kerül a falvakba, a nép között egy kis riadalom támad, mert abból- szerintük - csak baj származhatik: büntetés, adóemelés, végrehajtás, stb. Nem csoda hát, hogy engem is mindenfélének véltek, csak jóbanjárónak nem.") Ugyanakkor pedig van, ami logikusan nem tud változni: egy "messziről jött ember", ha bármit akar adott településen (kutatni például) akkor MINDIG helyi ember segítségét kéri. Ez ma is így van: az ember vagy a polgármesteri hivatalból indul, vagy a kocsmából, ott van az információ. Nos, mindez Gönczi Ferenc idejében: "Ha egy faluba értem, először is a lelkészhez és a tanítóhoz fordultam, s ők szemelték ki azon egyéneket, akikre szükségem volt."
Szerintem egyébként az egésznek az egyik legnagyobb tanulsága a nyitottság: hogy az ember érdeklődő legyen mások iránt, és befogadó az újra, a másra, és amennyiben lehet, tanulja meg azt, amit érdemes. Sok mindenért nagyon klassz a néprajz, ez az egyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése