Megszűnik egy óvoda Zalaegerszegen. Városuk lakói hajdan a színházra gyűjtött pénzt ajánlották fel az „angyalkert” létrehozására, 1893-ban építette Öszterreicher Samu helyi építőmester az emeletes épületet, tágas termekkel, apró, hangulatos udvarral az egykori földszintes polgárházak ölelésében. Az óvodai csoportok gyermekeit az óvónők, dadák lelkes generációi terelgették a folyosó díszes vaskorlátja mentén.

Mosolyogtunk, amikor a babákból, fotókból, játékokból, összeállított emlékező kiállítás megnyitóján (2012. június 20.) láthattuk a Göcseji Múzeum fotóiból, az óvónők gyűjtéseiből készült válogatást, a szívünknek különösen kedves darabokat, Laurencsik Ferencé óvónő babáit, Nagyné Fráter Blanka oklevelét, csoportképeit, Balassa Gyuláné nagykanizsai óvónő bábuit.  Örömmel hallgattuk a városi énekkar harmonikus, kedves dallamait. Majd a ház falán felavatásra került egy szép tábla, hirdetve: a város védett épülete, egykori óvoda előtt állunk.

Az Ady utcai óvoda azon kevés középületek egyike a városban, mely mindeddig, 119 esztendeig betöltötte azt a szerepet, melyet neki szántak. Oromzatáról nemrégiben eltűnt az obeliszk, mintegy jelezve: javításra már nem kerül pénz. Határozatot hoztak, hogy az intézmény átkerült a Kis utcába. Megértjük, hogy sok esetben szükséges a racionalizálás, bizonyára lehet ezt a búcsút örömünnepként is értékelni.

Mégis, talán nem én vagyok az egyetlen, aki meghatódott a bensőséges ünnepségen. Csak az angyalka mosolyog időtlenül a magasban, az épület félköríves oromzatán.

 

vendégposzt

Megyeri Annától, akinek ezúton is gratulálunk szeretettel, tudja mihez :)

"A múzeumok éjszakáján évek óta nagy örömmel várjuk a vendégeket, abban a reményben, hogy mindenki talál magának örömteli élményt, amit ajándékként hazavihet.

Ez alkalommal azonban mi is kaptunk ajándékot. Régi barátunk, Brassnyói Ágnes egy kis bársony szütyőből elővett egy sima, zöldes kődarabot. Ezekkel a természet által formált apró műalkotásokkal mindig el lehet engem kápráztatni, de ezen a darabon első pillantásra felismertem a „tervezés” és a megmunkálás nyomát. Ugye, Te tudod, mi ez - kérdezte.

Az is kiderült, hogy szívesen nekünk ajándékozza a csiszolt felületű kőbaltát, melyet négy éve talált ásás közben Zalatárnokon, a kertjükben.

Gyorsan megszólítottam Orha Zoltán régészt, hogy vegye át Ágnestől az ajándékot, s elcsíptem Katona Tibort, a Zalai Hírlap fotósát, aki meg is örökítette az eseményt. Reméljük, hamarosan lesz mód arra, hogy a lelőhelyet is felkeressük."

én tényleg utálok

szerepelni, és amikor a múzeumban kezdtem dolgozni, titokban és lélekben hátradőltem, hogy most vége van a magamutogatásnak, isteni csendes élet lesz. komolyan, rajongtam azért, ami várt rám. ami szerintem várt rám.
az ember téved. de azért vannak szívügyek*, amiért még szerepelni is hajlandó muszáj.

*48.20-tól Göcseji Falumúzeum. Hát nem csodálatos? :)

újságírókról jót

vagy semmit.
De.
Történt a közelmúltban, hogy a Göcseji Múzeum pályázati forrásból, kalandos előzmények után szépen restauráltatott egy festményt, ami több szempontból fontos eredmény, és szakmailag mindenképp nagy siker. Ld. A sajtótájékoztatónkat követően az egyik újságíró megkérdezte dr. Kostyál László művészettörténészünket, vajon hány hasonlóan rossz állapotban lévő festmény lehet még a raktárban. Laci - pardon, az igazgatóhelyettes úr - erre viccesen azt válaszolta, 17 és fél. Mindannyian nevettünk, mert bár a kérdés nem volt rossz, erre nincs válasz. Nem azért, mert nem akartunk válaszolni, hanem mert nem lehet tudni. Nos, a történet nem ért véget a mi kis felhőtlen kacagásunkkal. Tessék.
Azok kedvéért, akik nem mennek tovább, idemásolom a roppant frappáns írást:
"Kostyál László elmondta; a múzeum raktárában megtalálható még további tizenhét nagyon rossz állapotban lévő portré is, de ezek a Kováts Mojzes-portrénál lényegesen gyengébb minőségű, későbbi képek. "
Munkában ne ismerjünk tréfát, nna.