ezért járjunk múzeumba I.

félálomban hallom, hogy veri az ördög a feleségét az eső az ablakot, na mondom, a legjobb, ami történhet hétfő reggel - tudva, hogy a gyermeket majd kézben kell vinnem bölcsibe (hosszú, és nem érdekel titeket az oka, de így van, és kész.)

és tényleg, fél óra múlva (közbülső részek, mint  - de most miért nem akarsz enni, hagyd, hogy levegyem a pelenkát, na, legalább egy kekszet, de azt a pelenkát már ne vedd le, most miért nem jó az a body, jó, akkor keresek másikat, upsz, ez a nadrág nem ér be, hol a gumicsizmád, hozd ide az esőkabátot, ne húzd le a kabátod zippzárját, légy szíves, nem, nem viszünk 3 állatot, elég lesz a micimackó, na jó, azt a kicsit még hozhatod, ne törd bele a kekszet a szőnyegbe, köszönöm) indulunk a másfélévesemmel a bölcsibe.
csak a pontos beleérzés kedvéért: karomban az esőköpenyes, gumicsizmás gyerek, karjában két plüssállattal és keksszel (ne próbáljatok meggyőzni, hogy bármelyiket otthon hagyhattuk volna, mert nem. sok időt elvesztegettem ennek megpróbálásával, tudom, mit beszélek) és az esernyő. így megyünk a bölcsődébe. az eső szakad.
előttem 15 méterrel egy anyuka, szintén zenész: karján a gyerek, kezében esernyő.

ballagunk. én kissé hörgök is, de ez tény a történet szempontjából sokadlagos.

ekkor jobbról olyan vízpermetet kapunk, hogy alig ocsúdok. ki lehet az, aki ennyire szemét figyelmetlen, hogy egyszerre négy embert terít be, csak azért, hogy egy perccel korábban érjen oda (a piros lámpához) ? Teszek egy félfordulatot, ajkamat alig valami sóhaj hagyja el a jobb élet reményében, amit kívánok az érzelmi fogyatékos figyelmetlen embertársamnak, ha már ennyire jól megy sora, kapjon mellé valami jót is.

hát, például ezért érdemes múzeumba járni. 
nem (feltétlenül) azért, hogy az ember ne legyen érzéketlen kőbunkó, aki nem figyel másokra, hanem azért, hogy ha ilyenekkel találkozik, ne káromkodjon (a gyerek előtt). 

:D