nyár van, nyár

s emiatt kénytelen (de tényleg) voltam kivenni a szabadságomat, nagyobbrészt most összefüggően. aki azonban azt hiszi, hogy mindez móka és kacagás, annak elmesélem, hogy dehogy. az történik éppen, hogy költözünk, ami tényleg nagy öröm, de az elmélyült pakolás közben azért van alkalom azon tűnődni, hogy hogy a fenében van az embernek ennyi rengeteg cucca. a lakás, ahova most költözünk, elviekben nagyobb, mint ahonnan jövünk, ennek ellenére szinte reménytelennek tűnik a helyzet, arra kellett már sokadszor rájönnöm, hogy meglehetősen ügyetlen szervező/logisztikus/és hasonló vagyok: időnként elhagyja a számat a mondat, miszerint nincs egy rongyom se, közben holnap lesz egy hete a folyamatos pakolásnak...szóval mostanában csendesen sírdogálok, amikor senki sem látja és azt gondolom, sose lesz vége. a fene nagy jódolgom, tudom.

és, hogy hogy jön mindez a néprajzhoz? nos, a kulcsszó a mértékletesség. amiről ugyan tudom, micsoda, de sokan voltak, akik jobban tudták. és úgy is éltek....