Bő egy hónapja rendeztük a Göcseji Falumúzeumban a Népi Gyermekjátékok Olimpiáját, amiről a gyerekek öröme alapján biztonsággal állíthatom, hogy sikeres volt. Ezen felbuzdulva aztán több programunk részévé tettük már azóta is ezeket a játékokat, és egyébként is, tengernyi új -jó- tapasztalatot hozott az életünkbe az a nap. Többek között - de a lista élén - az történik "utóéletként", hogy azoknak a támogatóknak, akik mellettünk voltak, egy szerény köszönőajándékkal kedveskedünk, amit személyesen adunk át. Azt, hogy szerény, a legpontosabban értem. Valójában tényleg csak a gesztus: hogy mi vagyunk azok, akik kértünk, hoztunk néhány fényképet emlékül arról a derűs napról, és hogy ezeknek a gyerekeknek, ezekért a gyerekekért kértük, és köszönjük, igazán. Ennyi. Néhány látogatáson már túl vagyunk, még van vissza jópár. És azt kell mondanom, már-már tisztességtelen egy munkát ennyire élvezni, mint amennyire ezeket a találkozásokat lehet. Komoly vezérigazgatók, akik a millió ügyük (egyik fontosabb nyilván, mint a másik) közepette fogadnak bennünket, jelentős időt szánnak ránk, és szemmel láthatóan szívesen veszik a felkeresést. Mesélnek a munkájukról, hogy ők mit tartanak fontosnak, és hogy igen, valóban a gyerekek a jövő, rájuk figyelnek ők is, a maguk módján támogatják is. (Szívesen, továbbra is.) Fantasztikus beszélgetések ezek, ahol a hivatalos levelezéseknek hirtelen arca lesz, és az ember egyszerűen tudja, hogy ennek így van értelme.
Pedig csak egy k ö s z ö n ö m, egy névre szóló levél, egy kerámiacsupor, és egy fényképekkel teli DVD.
Ui.: És csak most látom, hogy a blogban ez a 100. bejegyzés. Hát akkor legyen az, hogy ezzel ünnepeltünk. :)
...és találkozzunk hétvégén a skanzenben a XIII. Egerszeg Búcsúban. Program.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése